Teljesen kezdőként vettem részt a tanfolyamon. Ez volt az első “iskola” ahová szívesen jártam. Balázs türelmes és rendkívül segítőkész. Az órák hangulata a létszámtól függetlenül családias, ami mindenképp megkönnyíti a tanulást. Úgy érzem használható tudást kaptam. Csak ajánlani tudom. Köszönöm Balázs!

Java tanfolyam

A 224 órás intenzív és gyakorlatorientált java programozó képzést úgy állítottam össze, hogy (akár) teljesen kezdő szintről, alapvető számítógép kezelői tudással, a meglévő munkád mellett is elvégezhető Java tanfolyam legyen! Tudom, hogy sok képzésnél felvételi tesztet iratnak veletek, és eleve szűrik a jelentkezőket, pedig a siker kulcsa nem a kiindulási tudás, hanem az eltökéltség, a motiváció, a tanulni vágyás és a kitartás.

Nagyon sok tanítványom volt akik minden előzetes programozás tudás nélkül kezdték a tanfolyamot, egészen más munkaterületről jöttek és most programozóként dolgoznak. A teljesen kezdőknek van egy 1 hónapos, előkészítő tanfolyamom, amin a programozás alapjait vesszük át, csak azért, hogy a programozó képzésen már közel azonos tempóban tudjon mindenki haladni. (ennek részleteiről a jelentkezésed előtt tudunk egyeztetni.)

A tanfolyam elvégzése után 3 különböző fejlesztői pozícióra tudsz majd jelentkezni, nézzük ezt a 3 területet.

Junior Java fejlesztő

A Java programozás alapjait tanuljuk meg, ami feltétlen szükséges a tanfolyam EE és Android moduljához. Megtanuljuk az adatbáziskezelés alapjait és készítünk grafikus felületű programokat is. Már ezzel a tudással el tudsz helyezkedni Junior Java SE fejlesztőként.

Junior Java EE fejlesztő

A JAVA haladó eszközöket (pl. adatbáziskezelés Hibernate használatával) és webes technológiáit ismerjük itt meg. Ez a modul betekintést nyújt a JAVA EE világába, utána pedig ügyes Enterprise fejlesztőként a világ szinte bármely táján azonnal el tudsz helyezkedni.

Junior Spring fejlesztő

Megismerjük a népszerű és keresett Java Spring keretrendszer használatát. Megismerkedünk a Maven, Git, Spring MVC, Spring JDBC és Spring Security alapjaival. +40 órás videós android tanfolyamot kaptok ajándékba!

A tanfolyam elvégzése után a legkeresettebb pozíciókra fogsz tudni jelentkezni. Jelenleg Magyarországon több tízezer betöltetlen informatikus pozíció van. A felkészült jelöltek válogathatnak a munkalehetőségek között.

Vannak olyan tanítványiam akik már a tanfolyam ideje alatt elhelyezkednek, de a legtöbben a tanfolyam lezárását követő 1-2 hónapban találják meg a nekik tetsző JAVA junior programozó állásukat. Van, akit 5 interjú után 3 helyre felvettek és az volt a legnagyobb gondja, hogy melyik állást fogadja el.

Az állásinterjúkra való felkészülésben és a megfelelő munkahelyek megtalálásában is fogtok segítséget kapni.  Ha komolyan gondolod a programozói karriert és rendesen végig csinálod ezt a tanfolyamot, nagyon gyorsan el fogsz helyezkedni programozóként. Ezt bizonyítja a számos végzett hallgató, akik boldogan szokták újságolni, melyik cégnél, milyen fejlesztői területen helyezkedtek el.

„Balázsnál lehet kérdezni. OK, mindenhol az a trend, hogy mondják, kérdezz csak nyugodtan – de azért látod a tanár arcán, amikor tényleg kérdezel, hogy ez most nagyon ciki. De Balázsnál sose tapasztaltam, hogy égő dolog valamit nem érteni. Bármikor bármit meg mertem kérdezni, akár újból is, akár olyasmit is, amit elvileg hetek óta tudtunk – de nekem akkor esett csak le, hogy még valójában nem értek egy fontos összefüggést.
Ezt azért tartom különösen fontosnak, mert programozni lehet tanulni könyvből vagy az internetről – amiben más, magasabb minőség egy élő tanfolyam, az pont ez: hogy ott van egy tanár, akivel azonnal meg lehet beszélni a konkrét kérdést. Balázzsal lehet.”

Mivel a programozás egy nagyon gyakorlatias tevékenység, ezért a cégek a felvételiztetés során néhány elméleti kérdéssel felmérik a jelentkező tudását, hogy általánosságban képben van e, az adott témakörrel kapcsolatban, utána pedig valamilyen programozási feladatot kell megoldanod a helyszínen, illetve megkérdezik hogy milyen referenciáid vannak. Éppen ezért a tanfolyam végére több olyan programot is fogunk írni, ami valódi és értékes referenciamunkaként felmutatható az interjú során. Csak néhány a teljesség igénye nélkül:

Asztali gépen futó, adatbázissal kommunikáló vevőket és megrendeléseket nyilvántartó programot (egy mini CRM rendszer), ami képes számlát nyomtatni az adott megrendelésről, havi és éves kimutatásokat készíteni, adatokat exportálni excelbe, html-be.

Készítünk webáruházat, amiben admin felületen lehet a termékeket szerkeszteni, felvenni, illetve látjuk a beérkezett megrendeléseket és azok státuszát. A vevők regisztráció után vásárolhatnak, megrendelésükről számlát kapnak, amit a rendszer automatikusan készít el nekik.

Megismerkedünk a Spring keretrendszerrel, ezen keresztül a Maven és a Git használatával. Megtanuljuk a Spring MVC, a Spring Data és a Spring Boot használatát több tanulságos példán keresztül.

Az elmúlt 5 évben számos képzőintézet tanfolyamait tartottam, állítottam össze, vagy vettem részt a kidolgozásában. (ezért láthatsz a neten hasonló felépítésű, de mégsem ilyen képzéseket) Az ezen idő alatt szerzett tapasztalatok alapján úgy állítottam össze a tanfolyam szerkezetét és időbeosztását, hogy a teljesen kezdő szintről indulva is megérthető, elsajátítható legyen az anyag, illetve olyan programozói tudást biztosítson, amivel el tudsz helyezkedni fejlesztőként.

Több informatikai és fejvadász céggel is kapcsolatban vagyok, nyomon követem a cégek igényeit, elvárásait a Java fejlesztőkkel kapcsolatban, és ezeknek a kritériumoknak megfelelően fogunk haladni a képzés során is, hogy mire végzünk a tanfolyammal, valódi piacképes tudással rendelkezzetek.

A programozás egy gyakorlati tevékenység, nem lehet csak elméletben megtanulni, ezért a tanfolyam is kifejezetten gyakorlatorientált lesz, rendszeresen lesznek olyan alkalmak, ahol csak feladatokat oldunk meg közösen, vagy csapatmunkában, hogy átültessük a gyakorlatba a tanultakat. Ilyenkor bárki hozhat életszerű példákat, illetve program ötleteket amit szeretne megvalósítani, így azokon is tudunk dolgozni, nem csak tantermi példákon.

A tanfolyam 224 órás lesz, minden hétfőn és szerdán 17:00-20:15ig, illetve minden hónapban 3db szombaton 9:00-16:00ig találkozunk. Azt, hogy az adott hónapban melyik szombat lesz szabad, azt mindig előre egyeztetjük.

A tanfolyamon mindenki a saját notebookját használja, ami lehet Windows, Linux vagy Mac rendszerű is. A gépedben legyen legalább 4GB memória, és jó lenne Intel i3(min. Core2Duo) vagy hasonló teljesítményű processzor.

A tanfolyamon képernyő és hangrögzítés lesz, így mindannyian kaptok egy felvételt a tanfolyamról, aminek a segítségével otthon könnyen át tudjátok nézni, illetve begyakorolhatjátok az adott óra anyagát.

Ha komolyan fontolgatod a JAVA programozói szakmát, akkor ez a tanfolyam neked szól, hogy valódi, használható, gyakorlati tudással, működő és érdemi referenciákkal kezdhess bele a munkakeresésbe. Bárkiből lehet JAVA fejlesztő, de nem mindenkiből! Elköteleződést, sok munkát, tanulást és gyakorlást kíván!

Ha szeretnéd megváltoztatni az életed, jelentkezz most a képzésre (görgess egy kicsit lejjebb)!

Helyszín

1119 Budapest, Mérnök u. 39 szám alatt tanteremben és Élő Online közvetítés

Ár

680.000.- Ft (0% ÁFA), vagy
ÁFÁ-s számla igény esetén 680.000.- Ft + 27% ÁFA
Van részletfizetési lehetőség

Időpont

Kezdés: 2024. szeptember 16-án 17:00-kor
Előre láthatóan 2025. január végén ér véget a képzés.

Személyes vagy Élő Online?

A képzést tanteremben fogjuk tartani. A tantermi alkalmat élőben online is közvetítjük, így aki nem tud vagy nem szeretne élőben részt venni a képzésen, online, interaktívan mindenképpen követheti azt. A teljesen kezdőknek lehetőségük van részt venni az 1 hónapos előkészítő képzésen.

Jelentkezés a képzésre

    Honlapunk sütiket használ, kérjük kattintson az "elfogad" gombra. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás